top of page

2002-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakán. Azóta dolgozik hazai és külföldi produkciókban a színház, film, televízió, és a belsőépítészet különböző területein mint rendező, látványtervező, díszlet-jelmeztervező és grafikus.

Eredetileg látványtervezőként ismerte meg a szakma, aki a magyar színházak mellett nemzetközi filmek vizuális koncepcióiért is felelt, melyek közül kiemelkedik a hazánkban forgatott Ridley Scott produkciója a The Company c. sorozat, melynek művészeti teamje számos neves díjat söpört be a látványért. Színházi-és filmes projektjei mellett a Recirquel újcirkusz-társulat világszínvonalú produkcióiban láthattuk munkáit, nemrégiben a Fina világbajnokság zárógálájának grandiózus showjában, mely a Csodaszarvas legendáját mesélte el.

Színházi rendezőként a Karinthy Színház Tortúra és a Fat Pig című, nagy sikerrel futó előadásaival robbant be a hazai színházi világba, melyeknek nem csak rendezéséért, hanem látványáért is felelt. 

2019 óta a Budapest Playhouse művészeti vezetője Réti Barnabással.

A 2021-es és 2022-es Állami Augusztus 20-i Tűzijáték koncepciója és művészeti rendezése is az ő nevéhez fűződik, melyet az Antenna Hungária/Moonlight Event Kft. felkérésére a Budapest Playhouse égisze alatt készített Réti Barnabással. 

„Mindig az ámulatba ejtés érdekel. A varázslat, a szépség, a művészet erejével a közönség lelkét felemelhetjük, magasabb dimenziókat nyithatunk meg, ami óriási közös élmény és áldás az alkotónak, és a nézőnek egyaránt. A közönség szívére, lelkére szeretnék hatni, és célom, hogy az általam rendezett produkció összművészeti komplex élménnyel ajándékozza meg a jelenlévőket...”

  • facebook-square
  • youtube-square
bottom of page